A 2023-as erdőfürdő-vezető képzés helyszíne

Azon gondolkodom épp, hogy ezzel a helyszínnel a képzés lényegében egy olyan ötnapos erdőfürdőzéssel egybekötött wellness a Cserhát szívében, amivel még végzettséget is szerezhetsz. Érdemes a helyszínen megszállni, hiszen így az élmény egy igazi elvonulássá is válik, a nyugalom szigetévé.

Mi már nagyon várjuk… tarts velünk te is!

Most jelentkezem

Tudnivalók a kérhető szállásról és az ellátásról

A képzés helyszíne a csodálatos környezetben található Farkaskútvölgy, Hollókőtől 2km-re, az erdőben. Nevét egy történelmi időkből itt maradt, és régi nevén Farkaskútnak nevezett gémeskútról kapta. A közel 30 hektáros völgy szívében egy száz éves kárpátaljai faház áll, barátságos és igazán emberléptékű hangulatot árasztva magából.

A völgy mélyét egy tó ékesíti, és a csörgedező Szekerce-patak szeli át, a völgy fölött pedig a különleges kilátó található: a „Isten tenyere”, amely sokkal inkább egy precíz, aprólékos munkával megalkotott és modern szobor és élmény, mintsem egy szokványos torony.

A szálláshelyen az elhelyezés kérhető egy- vagy többágyas szobákban, valamint jurtában is.

A szállóvendégek külön díj ellenében használhatják a szaunát és a szabadtéri dézsafürdőt is a helyszínen.

A szállás és az ellátás fakultatívan igényelhető a jelentkezéskor, de legkésőbb 2023. április 7-ig.

A szállás és az ellátás a költségét a képzési díj nem tartalmazza (kivéve a kávészünetek alatt elfogyasztott kávét és vizet).

A szervezők által biztosított szálláslehetőségek
Apartman szállás egy- vagy kétágyas szobákban

Az elhelyezés vadonat új és csodálatosan szép gerendaházakban történik, amelyben két darab, egyenként kétágyas hálószoba található. Minden házban található egy közös fürdőszoba, valamint egy amerikai konyhás nappali is.

A gerendaházi szállást minimum 2, maximum 4 fő veheti igénybe.

Az apartman szállás díja:

  • 2 fő számára (elhelyezés két külön, egyágyas szobában) 13.600,- Ft/fő/éj
  • 3 fő számára: 13.500,- Ft/fő/éj annak, aki az egyágyas szobát kapja, és 8.500,- Ft/fő/éj a kétágyas szobákban alvóknak
  • 4 fő számára: 8.500,- Ft/fő/éj
Jurta szállás 4-8 fő számára (koedukált)

Ha szeretnél még közelebb lenni a természethez, választhatod a 4-8 fő számára elérhető jurta szállást is. A jurtákban meleg van, fűthetők, tisztálkodásra pedig a „fürdőházban” van lehetőséged, ami kifejezetten tágas, tiszta és nagyon igényes (a szaunával van egy épületben), és viszonylag közel is van.

A jurta szállás díja:

Legalább 4, legfeljebb 8 fő esetén 4.165,- Ft/fő/éj

Mennyibe kerül a szállás?

Az apartman szállás díja:

  • 2 fő számára (elhelyezés két külön, egyágyas szobában) 13.600,- Ft/fő/éj
  • 3 fő számára: 13.500,- Ft/fő/éj annak, aki az egyágyas szobát kapja, és 8.500,- Ft/fő/éj a kétágyas szobákban alvóknak
  • 4 fő számára: 8.500,- Ft/fő/éj

A jurta szállás díja:

Legalább 4, legfeljebb 8 fő esetén 4.165,- Ft/fő/éj

Étkezés

A szállásdíj nem tartalmazza az étkezések költségét, amely napi 6.000,- Ft-ba kerül. 

Ugyan az apartmanokban található felszerelt konyha, számíts rá, hogy a program nagyon intenzív lesz, és a képzés szüneteiben nem biztos, hogy lesz elegendő időd ételt készíteni.

Éppen ezért összeállítottunk egy, a többség számára talán fogyasztható és megfizethető, minőségi gluténmentes-vegán menüt, és felkértünk egy csodálatos szakácsot, aki szívesen főz majd neked is, ha kéred. Jakabfi Benjámin a szakácsunk, aki az ajurvédikus táplálkozást is tanulmányozta, és még arra is odafigyel az étlap összeállításánál, hogy a lehető legjobban támogassa az ételek kiválasztásával a képzési folyamatban a szervezetedet.

Az étkezési igényedet a jelentkezési lapon tudod jelezni, és kérlek, ha bármilyen ételérzékenységed van, arról is tájékoztass bennünket!