
Györffy Éva
rendszerszemléletű coach, tréner, egészségügyi és erdőterápiás szakember
Györffy Éva a Természetútja Erdőfürdő és Erdőterápia Intézet társalapítója és oktatója, valamint az EcoSelfness® jóllét programok megalkotója. Az írországi Nádúr Integratív Erdőterápiás Központ által képzett első magyar erdőterápiás szakember, aki hazánkban az erdőfürdőzés módszertanának egyik meghatározó képviselője és oktatója.
Munkájának középpontjában a civilizációs ártalmak, a stresszkezelés és az ember–természet kapcsolatának helyreállítása áll. Az erdőfürdőzés hazai szakmai fejlesztésében végzett munkája mellett Az erdőfürdő eszköztára című könyv és kártyacsomag szerzője.

Takács-Sánta András humánökológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója, a Világeleje című könyv szerzője és a Világeleje Közösség szakmai koordinátora. Kutatási és oktatási területe az ökológiai válság társadalmi vonatkozásai, a fenntarthatóság és a helyi közösségek szerepe.
A Természetkapcsolat Találkozó vendégeként a természethez fűződő kapcsolatunkról, a közösségek jelentőségéről és az ökológiai szemlélet gyakorlati kérdéseiről osztja meg gondolatait.

Erdőmeditációs túravezető, erdőpedagógus, tanító
Gyerekkorom óta erősen kötődök a természethez. Az az a hely, ahol igazán otthon érzem magam, ahol igazán jól vagyok.
Az erdő élőlényeinek csodálata, majd tudatos megismerése mellett egyre erősebb volt bennem egy tapasztalás; az egységé, a kapcsolódásé.
Az Erdőmeditáción keresztül ezt az élményt sikerült még koncentráltabban megélni. Jótékony hatását és a fák támogató, léleksimogató erejét pedig tudatosan, vagy észrevétlenül, de továbbviszem a mindennapokba.
Léleksuttogó, erdőmeditáció-vezető
Csetverikov Anna Divya vagyok, Lélekkel Suttogó, Intuitív Life coach és Erdőmeditáció vezető. Szenvedélyem a Lélek dimenzióinak feltárása, a tudati ébredés és az autentikus létezés katalizációja. Kiemelt fontosságúnak tartom a természettel és a fákkal való újrakapcsolódást, amely képes tükörként az emberi lényt valódi önmagához visszavezetni. Hiszem, hogy a természet tisztelete által, önnön igaz természetünk és egymás tiszteletéhez térhetünk vissza.
Közel húsz éve járom a bolygó különböző tájait, mind emberek között, mind pedig a természetben tudatosan keresve az idős, bölcs tanítók társaságát. Mostanra értem meg arra, hogy másokkal is megosszam mindazt az elképesztő tudást, amelyet ősi tanítások formájában az emberi és a természeti élőlényektől, idős fáktól megkaptam. Az általam tartott Erdőmeditációs séták ezt a teret hivatottak létrehozni: egy emlékezési lehetőséget arra, hogy elsődlegesen őrzői és védelmezői vagyunk a minket körülvevő természeti világnak, mely egyben minket is örökkön táplál és védelmez.
Anna honlapja: annadivya.com
Facebook: Anna Divya – A Lélekkel Suttogó

Sztankó Kata, erdőfürdő-vezető vagyok. Sok szerepem van az életem sűrűjében. Ezt a szerepem érzem a legharmonizálóbbnak. Hitem szerint az ember, a természet, a teremtett, az élő és élettelen, a megnyilvánult és a formát öltött mind egy nagy egész részét képezi. Ennek része az ember. Így teljes a mi életünk. Erdőfürdők során pedig ehhez az elfeledett EGY-hez mutatok utat és lehetőséget az újrakapcsolódásra.Tisztelet, alázat, odafigyelés, megértés, tetterő, cselekvő remény kulcsfontosságúak nekem.

17 éves korom óta a tájfutás révén szinte folyamatos kapcsolatban vagyok az erdővel. Az évek során sokféleképpen kötődtem hozzá: itt futok, túrázom, fényképezek, ide menekülök a nyári hőség elől, de talán a legfontosabbak azok a pillanatok, amikor egyszerűen csak jelen vagyok benne. Az erdő számomra az a hely, ahol sosem érzem azt, hogy inkább máshol lennék.
Sokszor idéz fel bennem gyerekkori emlékeket, és hiszem, hogy ez a gyermeki kapcsolódás a természethez olyan érték, amelyre a mai világban különösen nagy szükségünk van. Különösen közel állnak hozzám a mohák – lenyűgöz a csendes, apró világuk. Erdőfürdővezetőként szeretném megmutatni, milyen sokféleképpen lehet kapcsolódni az erdőhöz, és teret adni annak, hogy egy kis időre megérkezzünk önmagunkhoz és a természethez.


A természet mindig fontos része volt az életemnek, de igazán akkor fedeztem fel a gyógyító erejét, amikor a szoftverfejlesztés gyors tempójú, nagy mentális terheléssel járó világában egyre inkább szükségem lett a lelassulásra és a feltöltődésre.
Az erdőfürdőben megtaláltam azt az utat, amely segített újra kapcsolódni önmagamhoz, a természethez és ahhoz a belső nyugalomhoz, amelyet a hétköznapok rohanásában gyakran elveszítünk. Erdőfürdő-vezetőként ezt az élményt szeretném továbbadni: olyan teret teremteni, ahol megérkezhetünk, lelassulhatunk, és újra kapcsolatba kerülhetünk azzal, ami igazán fontos.


Az Erdei Napközi alapítóiként az a célunk, hogy visszavezessük a gyermekeket és a felnőtteket a gyökerekhez – a skandináv és brit mintákon alapuló, vadregényes, mégis biztonságos erdei pedagógia és bushcraft segítségével. Hisszük, hogy a természet a legjobb tanítómester, és programjainkon a kettőnk kombinált tudása ötvöződik.
Ahol Adél nemzetközi szemlélete és empátiája találkozik Tamás szakmai felkészültségével és coaching szemléletével, ott valódi, életre szóló erdei kalandok születnek.
Interaktív erdei élményprogram gyerekeknek
A foglalkozás során a gyermekek közvetlen, tapasztalati úton, játékos formában ismerkedhetnek meg a nemzetközi Forest School módszertan alapjaival.
A vadregényes, mégis biztonságos környezetben megvalósuló interaktív program ötvözi az erdőpedagógiát a gyakorlati bushcraft elemekkel. A résztvevők a szabad játék és az irányított erdei kihívások egyensúlyán keresztül észrevétlenül fejlesztik testtudatukat, együttműködési készségüket és környezeti érzékenységüket – közelebb kerülve a természet valódi gyökereihez.