A régi idők embere számára nem volt kérdés, hogy van-e lelke a víznek, a fának és a földnek. Ám a 17-18. század környékén az európai gondolkodás gyökeresen megváltozott. A korábbi világképekben tartalommal bíró természeti létezők elvesztették ezt a tartalmukat, az önmagát egy nagyobb, élő rend részeként érzékelő ember pedig az eltelt évszázadok alatt a természet fölött álló lénnyé léptette elő önmagát…
Azt állítani, hogy a 17–18. század tudományos és technológiai forradalma volt az első olyan pont, ahol az ember önmagát más természeti létezők fölé emelte, ezáltal erkölcsi feljogosítottságot szerezve azok használatára, nagymértékű átalakítására, elvitatva tőlük a szenvedés és az önrendelkezés lehetőségét. Mégis, a kegyelemdöfést az ember természethez és önnön testéhez, saját lényének teljességéhez fűződő kapcsolata számára René Descartes-nak és Isaac Newtonnak az a szemlélete adta meg, amely szerint matematikailag minden létező leírható. A gondolkodó embert és az anyagi világot élesen szétválasztva, az utóbbi egyre inkább mechanikus rendszerré vált a szemünkben: mérhető, alkatrészekre szétdarabolható, könnyedén helyettesíthető és irányítható valósággá.
Ez a gondolkodás elvitathatatlan tudományos eredményekhez vezetett: modern orvosláshoz, ipari fejlődéshez, technológiai innovációhoz. Ugyanakkor fokozatosan megerősítette az élővilágtól való érzelmi eltávolodást és annak teljes tárgyiasítását. Azt az elképzelést, hogy az emberen túli természetvilág teljes egészében technikai folyamatokra redukálható. A modern biotechnológia ma már lehetővé teszi, hogy vírusok, baktériumok, növények, állatok és emberek génjeit más élőlényekbe ültessék át. Ez sokak számára azt a benyomást kelti, hogy az élőlények tulajdonképpen biológiai gépek, amelyek alkatrészei szétszedhetők és újra összerakhatók.
A probléma nem magában a tudományos megismerésben, még csak nem is a bioszféra átalakításában rejlik! Minden élőlény átalakítja a saját környetét – ha más nem, azzal, hogy anyagcserét folytat. A gond az, hogy ez a mechanisztikus világkép megágyazott az ipari mezőgazdaságnak, a fosszilis energiahordozók korlátlan használatának, az erdők ipari kitermelésénak és annak a gazdasági modellnek, amely a folyamatos növekedést a Föld ökológiai határainál fontosabbnak tekinti.
Csak "zöld" egészség létezik
Legyél te is erdőfürdő-vezetőként a zöld egészség szakembere, és támogasd ezzel a személetváltást a természettel kapcsolatban!
Sok ökológiai gondolkodó szerint a mai ökológiai válság egyik mély oka éppen ez a történeti fordulat: amikor az ember többé nem az élővilág részeként, hanem annak külső irányítójaként kezdett önmagára tekinteni. A biodiverzitás csökkenése, a klímaválság, a talaj pusztulása vagy a vizek szennyezése azonban immár nem pusztán technikai problémák, hanem egy több száz éve formálódó világkép következményei is, amely napjainkban az ökológiai rendszerek eltűnésének vagy teljes összeomlásának lehetőségével fenyegetnek minden földlakót.
Bükki Tamás, az Erdőszeretet Szövetség és egyik alapító tagja, fizikus, jógaoktató és az Erdőmeditációs képzés megalkotója elmondása szerint a mechanisztikus világképtől már 100 éve elszakadt a fizika, de ez a váltás valahogy az erdőökológia és az orvostudomány szemléletébe még a ami napig sem érkezett meg. A kvantumfizika szemléletében azonban nincs olyan, hogy külvilág. Amit a külvilágban tapasztalható, azt aktívan alakítja a megfigyelő személye, szoros összefonódások vannak, és innen nézve az erdő, az elővilág nem csupán élőlények összessége, hanem akár egy közös intelligenciaként is tudatosítható.
“A spirituális vonatkozás egy újabb szint… ebben a kapcsolódásban ki kell tágulnunk annyira, hogy észrevegyük: több az erdő, mint amit a szemünk látott, vagy amit gondoltunk róla. Ha maradunk fejben, tudományos modellekben, a dolog tapodtat sem fog változni.”
(Bükki Tamás Aila)
McDaniel és Gowdy szerint azonban az ökológiai válság megoldása nem pusztán tudományos, technológiai vagy politikai, gazdasági kérdés, sokkal inkább kulturális döntés: milyen történetet mesélünk magunknak az élővilágról, és milyen kapcsolatban akarunk állni vele. A szerzők szerint a modern kor egyik legnagyobb vesztesége a világ „varázstalanítása”, amikor az ember már nem érzékeli a természetet jelentéssel teli, élő közösségként. Ők teszik fel a kérdést:
„Járjuk-e tovább azt az utat, amelynek során mindent, magunkat, embereket is gépekké fokozunk le; vagy térjünk át a másikra, ahol mindent – a szelet, a vizet, a fákat, a sziklákat és az embereket – lélekkel ruházunk fel, mint azt őseink tették?”
(Forrás: McDaniel–Gowdy: Az édenkert kiárusítása)
Közelgő programok
