Arra gondoltunk, megkérdezzük a nálunk végzett erdőfürdő-vezetőket, vajon voltak-e olyan pillanataik, amikor igazán úgy érezték, hogy megéri erdőfürdőt vezetni? Íme, a kedvenc válaszaink.

Egy pillanat, amikor igazán megértettem, miért érdemes erdőfürdőt vezetni…

Juhos Éva erdőfürdő-vezető (ermeszetjelenlet.hu) írása

“Az egyik szegedi erdőfürdő sétán egy különleges helyszínre érkeztünk. Egy nagyobb, nyitott tér tárult elénk, és ahogy ott megálltunk, bennem valami egészen különleges érzés jelent meg: a végtelenségé. Mintha egy pillanatra kitágult volna a tér körülöttem, és megtapasztalhatóvá vált volna, hogy mennyi minden lehetséges. Nemcsak körülöttünk, hanem bennünk is.

A séta végén, a megosztókörben az egyik résztvevő arról beszélt, hogy annyira mélyen megérintette az, ahogyan kapcsolódott a természethez, hogy szeretne felszólalni azért, hogy a város és a lakók kíméletesebben bánjanak azzal az élőhellyel, amelyben aznap járunk.

Ez nagyon mélyen megérintett engem is. Akkor éreztem igazán, hogy az erdőfürdő számomra nem egyszerűen egy séta a természetben, és nem is csupán egy módszer a lelassulásra.

Hiszek abban, hogy a kapcsolódás mélysége képes megváltoztatni bennünket. Ha más minőségű kapcsolatba kerülünk önmagunkkal, és közben közelebb kerülünk a körülöttünk élő világhoz is, akkor talán máshogyan kezdünk el bánni vele. És talán éppen ez az egyik legszebb dolog az erdőfürdőben: nem megmondja, hogyan kellene élnünk, hanem lehetőséget ad arra, hogy valamit saját magunk tapasztaljunk meg.

Számomra ezért éri meg erdőfürdőt vezetni.”

Legyél te is erdőfürdő-vezető!

Arra hívunk, hogy csatlakozz te, és legyél részese egy életreszóló élménynek a hathónapos, valóban transzformatív képzési folyamatunkban!

Érdekel

Sikerült eggyé válnunk az erdővel…

Cserményiné-Váradi Melinda erdőfürdő-vezető írása

“Mióta erdőfürdő-sétákat vezetek, sok emlékezetes pillanatot őrzök, de talán mindegyikben van valami közös: a résztvevők csillogó tekintete. Elkapott, megismételhetetlen pillanatok ezek. Amikor egy meghívás során észreveszem, hogy valaki talán életében először érinti mezítelen talppal a földet, vagy ölel meg egy fát, és egyszer csak teljesen rabul ejti az élmény. Amikor egy anya és lánya egy nemrég elveszített édesapa és nagypapa friss emlékével érkezik az erdőbe. Vagy amikor valaki később azt meséli, hogy már nagyon-nagyon régen nem aludt át úgy egy egész éjszakát, mint az erdőfürdő utáni éjjelen. Ezek azok a visszajelzések és csendes pillanatok, amelyek újra és újra megerősítenek abban, miért szeretek erdőfürdőt vezetni.

Ha azonban egyetlen élményt kellene választanom, a legutóbbi, pünkösdvasárnapi erdőfürdőm egyik pillanatát őrizném meg. A helyszínt a felkészülés során többször, alaposan bejártam, mégis tartogatott számomra is meglepetést. Az erdő egyik legmélyebb, legsűrűbb részéhez egy „osonkodó” meghívással érkeztünk: „Most úgy osonhatsz az erdőben, hogy közben eggyé válhatsz vele.” Amikor megálltunk, hogy elmondjam a következő meghívást, egyszer csak észrevettem, hogy senki nem rám figyel: mindenki mozdulatlanul a hátam mögé nézett. Megfordultam, és mintha egy mesébe csöppentünk volna: egy gyönyörű szarvastehén sétált le a mögöttünk csordogáló patakhoz. Alig húsz méterre tőlünk békésen inni kezdett. Olyan jól sikerült „eggyé válnunk” az erdővel, hogy hosszú percekig észre sem vett bennünket. Mi pedig csak álltunk csendben, és csodáltuk nyugodt, mégis elementáris közelségét. Amikor végül észrevett minket, könnyed léptekkel továbbszökkent az erdőben. Nem én terveztem ezt a meghívást, hanem maga az erdő adta nekünk. Talán éppen ezért maradt bennem ennyire mélyen: emlékeztetett arra, hogy erdőfürdő-vezetőként megteremthetjük a találkozás lehetőségét, de a legszebb pillanatokat sokszor maga a természet ajándékozza.”